… na, basszus, most meg átfúrták a falat! Ez elképesztő! Egy lyuk van a falon, ahol átlátni a szomszéd irodahelyiségbe, amit most újítanak fel. Mit most! Hetek óta! Na, de kezdjük az elején!
A téli szünetben egy reggel arra ébredtem, hogy kiesek az ágyból, mert mindjárt lebontják a falakat körülöttem. Kipattantam, átszaladtam, (vittem egy kis csokit is, hogy komolyan vegyenek.) Szimpatikus Szaki elmagyarázta, hogy nem fogják lebontani a közfalat, csak belső falakat bontanak. Minden kérdésemre kedvesen válaszolt, úgyhogy járt neki a csoki. Megnyugodtam.
Január elején maxra kapcsolták a kazánt, aminek így irtózatos hangja lett, tekintve, hogy a falvastagság 6 cm. Miért ilyen vékony a fal két teljesen különálló lakás között? Ki ezért a felelős?? Szóval a kazán kattogott, zörgött, csörgött, ki- és bekapcsolt, valamint hetven fokosra forrósodott a fal a mi oldalunkon. Kezdett aggasztóvá válni a helyzet. Gondoltam, felhívom a Közös Képviselőt. Ő kedvesen tovább irányított az Ügyintézőhöz, akivel időpontot egyeztettem másnapra, és könyörögve kértem, hogy legalább éjszakára kapcsolják ki ezt a rettenetet, mert nem tudok aludni.
Másnapra odaszerveztem a tesómat is a találkára. Ilyen pillanatokban valahogy úgy érzem, nem árt egy férfi jelenléte az oldalamon… Szóval mentünk, Szimpatikus Szaki ott volt, (összekacsintottunk csoki ügyben). Meghallgathattam, hogy jé, az ő oldalukon nem kattog. Mondtam, nahát, nálam meg igen, és próbáltam finoman jelezni, hogy nem az a lényeg, kinek van igaza, hanem hogy találjuk meg az arany középutat, vagy legalábbis egy mindenkinek jó közös nevezőt, megoldást. Szaki velem volt, láttam a szemén. Ígérte, esténként lekapcsolja, míg a felújítás tart, vagy míg végleges döntést nem hoz a Tulajdonos. Na, elhangzott a kulcsszó! A TULAJDONOS! A Nagy Ember, a Döntéshozó!
- Hol található az a híres Tulajdonos – mondtam – szívesen felkeresem most azonnal, nekem nem gond – gondoltam, üssük azt a falat (izé vasat,) amíg jó meleg!
- Jaj, hát ő most nagyon beteg (elutazott, házon kívül van, valamint ló fekszik a síneken…).
Ezt őszintén sajnáltam, közben persze világossá vált, hogy egy ilyen kaliberű problémát nem lehet könnyen, gyorsan csak így, egy körben lerendezni. Sokat kell még rajta tökölni. Fontos, nagy ívű döntések ezek! Csak egy Tulajdonos bír el vele…
Szaki – ahogy megígérte – szépen lekapcsolgatta esténként a kazánt, nem fűtött már az én pszichém se annyira… kb. 10 napig. Mikor egy este megint kattogott, csörömpölt.
Picit most már felmérgesedtem, de azért még mindig igyekeztem cuki maradni. SMS Ügyintézőnek. Nincs reakció. Ügyes – gondoltam. Akkor átmentem. Szaki bácsi sajnos nem volt ott. Oda a protekcióm – pedig már gondoltam, üveg borra, kis kenőpénzre is, hátha megdumáljuk mi ketten ezt a kazán-időzítést.
Volt viszont hobbit-szerű, tagbaszakadt kis emberke, béndzsa bőrkabátban, és egy másik fiatal hölgy. Mondom: zörög a kazán. Visznek a kazánhoz: mutatni, hogy ott nem zörög (úgy tűnik, egységes koreográfiát dolgoztak ki). Kezdek picit feszült lenni. Igyekszem hitelesen előadni, hogy nem vagyok bolond, hogy amit legjobban szeretnék az, hogy többé ne kelljen ide betennem a lábam, és megint előrántom a hangfelvételt, amit a szupi telefonommal készítettem a fal túloldaláról, (hogy ott hogy zörög). Már nem olyan nyugodt a hangom. Közben nyolcadik érzékem azt súgja, hogy ez a szerencsétlenül kinéző faszi nem lehet más, csak a TULAJDONOS, úgyhogy ráteszek egy lapáttal. Ha már itt lehet egymást hülyének nézni...
- Azt szeretném megkérdezni, hogy született-e már DÖNTÉS a kazán végleges üzemidejéről? Remélem, jobban van a Tulajdonos úr, és most már lassan a végére jutunk ennek a mesének. Mert azt mondták, nagyon beteg szegény…
A kishölgy akkor az úrra mutatott, de előbb még furán néztek rám. Akkor teátrálisan bemutatkoztam, mondtam, én vagyok a KEDVES SZOMSZÉD, és nagyon örvendek a szerencsének, meg ilyesmik. Kérdem, van-e már döntés? Mondanom se kell, hogy választ nem kaptam. Sebaj. Én mondtam, hogy nekem továbbra is nagyon megfelel, ha éjszakára lekapcsolják, mint eddig, és köszöntem a szíves együttműködést. Aznap éjjel szép csend volt. Másnap kipihenten indultam munkába.
Mikor hazaértünk nagy köteg kábel feküdt az udvaron az ablakunk alatt. Látszott, hogy valamit nagyon dolgoznak, de nem volt időm ezen hosszan merengeni, mert abban a pillanatban a szívbajt hozta rám a szomszéd néni, aki ilyenkor – ha esemény van – lesben áll az ablakában, és azonnal ráront az arra járóra, hogy elkároghassa, milyen szörnyű minden. (Esténként varjúvá változik és elrepül…)
Nyugtalanság lett rajtam úrrá. Beléptünk a lakásba, és körülnéztem. … na, basszus, most meg átfúrták a falat. Egy lyuk van rajta. Nem túl nagy, még nem esett le a tapéta, ahol felszakadt, na, de azért elég zavaró, jobb lenne, ha nem keletkezett volna.
Elszakadt a cérna! Átrongyoltam a szomszédba. Már vártak… Azt gondoltam, most megverek valakit, de legalábbis ordítani fogok. Elegem lett! Egy szegény fiatal munkásfiúba futottam bele. Nem értette, miért kiabálok. Üvöltve elmagyaráztam, hogy hetek óta megy ez a Kazán saga és ma betelt a pohár, és értem, hogy nem ő tehet róla, de elegem van, és most lyukas a lakás, és azonnal csináljanak valamit, mentőség, rendőrség, tűzoltóság. A srác nyugodt volt, mondta, átjön, megnézi, mert amikor a baleset történt, átkukucskált, de nem látott otthon senkit… (klassz). Átmentünk, megnéztük. Valóban nem nagy lyuk, (csak hát a tudat…). Közben kezdett elszállni a mérgem, hiteltelen lett volna tovább ordibálni, már röhögtem. De azért mégis, hát haragszom, na. Hetek óta mondom, hogy vékony a fal, mindent hallok. Hallom, amikor a kazánt halkítva azt mondja a Szaki telefonon az Ügyintézőnek:
- Nyugtasd meg, hogy lehalkítottam! – elég szürreális, hogy hallom, ahogy rólam beszélnek, konkrétan a hátam mögött…
Mindegy.
Megbeszéljük, holnap becsinálják a lyukat. Telefonálok párat, hogy megtudjam, még mi várható, és egyáltalán meddig – valamint, hogy oldjam az én feszültségem, és másnak se legyen felhőtlen az estéje.
Aztán megírom az egészet úgy, ahogy van.
A végét nem tudom. A Tulajdonos még nem nyilatkozott. Ma csend van. Lefekszem.
