Mit csinálsz, ha van szabad másfél órád? Gondolsz egyet, és előre hozol egy elintézendő teendőt a következő napról? Hát igen. Például megpróbálod megszerezni - idő előtt - a munka alkalmassági vizsgálathoz szükséges tüdőszűrés leletedet. Odasétálsz az ablakhoz, amin belül még a függöny is el van húzva. Halvány fény dereng, jelzi, van remény. Körülnézel a tömött folyosón és halált megvető bátorsággal megpróbálsz nagyon halkan keresztülkiabálni a plexin vágott lyukacskákon. Igyekszel szimpatikusnak tűnni, mondandód során elhangzanak a „segítségre lenne szükségem” és a „tudom, hogy nem a megfelelő időpontban érkeztem” varázsszavak, ahogy azt előre eltervezted. Hátha célba érsz.
- NEM ILYENKÓ’ KELL JÖNNI! MI VAN KIÍRVA, MIKÓ’ VAN MA LELETKIADÁS, ÓVASSA MÁ’ EL!!
Akkor újra elkezded, (szídd fel begyem a sok leletet…), elmeséled előlről, hogy másnap reggel jön az üzemorvos, és ugyebár nem mindegy a sorrend, és mi lenne, ha most mégis, kivételesen, csak most az egyszer, de tényleg… Már a nevedet is hajlandó vagy átkiabálni a plexin annak reményében, hogy hátha most az egyszer, valami kivételes csoda folytán, sikerül egy nappal előbb, ráadásul nem az arra rendelt időben hozzájutnod ehhez a nélkülözhetetlen papírdarabhoz. Nem megy. Bár fél siker, mert a hidrogénezett hajzatú kishölgy előbukkan a függöny mögül és „fész tu fész” közli, hogy nem adja. Legalább vállalta az arcát. De minek… Különben is, én vagyok a hibás, miért nem tudom tartani a kereteket. Nem igaz? (A következő héten a megfelelő időben érkeztem. De a tüdőszűrő állomás sajnos elköltözött…)
Na, jól van, nem csüggedünk, irány a posta. Elkeveredett pénz utalvány. Enyém a kihívás. Sajnos nincs ott. Hol lehet? Nyomozunk. Utalták. Akkor 100-as posta. Kapok telefonszámot, hívom őket, nem veszik fel. Valaki megszán – bennfentes - ő is hívja. Érdekes módon akkor felveszik. Lóvé megvan, de még 2 nap, míg ideér. Klassz. Pénz nincs nálam, viszont ha nem iszom egy kávét, akkor azonnal elalszom, pedig még tovább kell mennem.
Akkor felcsillan előttem a Tesco expressz reményteli emblémája. Azért örülök, mert van a pénztárcámban – több mint fél éve – két darab ajándékutalvány. Eljött a perc, levásárolom. Gondosan összeválogatok pont annyi terméket, hogy ne kelljen visszaadniuk, van közte fincsi, mű típusú jegeskávé is. A pénztárnál azért közlik, hogy a kaja az nem ajándék (már akinek…) és sajna ezeket a termékeket erre a papírkára nem lehet beváltani. Feladom.
Kilépek a boltból és megvilágosodom. Tényleg!!! Péntek, 13-a van! Most már mindent értek. Hát ezért nem sikerül semmi, még jó, hogy nem történt nagyobb baj! Ezzel elengedem az összes feszültséget és vidáman nyugtázom, hogy kellőképpen kitöltöttem a szabadidőt, szóval indulhatok a kislányomért, mert fél 4-van. Egy pillanat! Ha 4-re megyek, akkor ma csütörtök van és egyáltalán nem 13-a... Sebaj. Akkor azért jó. Mert ennyi haszontalan tevékenységgel ma mindenképpen kiváltottam előre a holnapi napot.
