„Megvilágosodottnak kell tekinteni azt az embert,
akinek egységtudatát sorsbonyodalmai nem rendítik meg.
Aki életét a minden egy tudására építi, bármi érje,
gondolkodása és tettei krízis helyzeteit
e belső szemlélet mindig korrigálni tudja.”
Gyönyörködtet a felismerés, mikor rádöbbenek, hogy minden mindennel összefügg. Mikor meglátom, hogy kapcsolódik életem egyik területe a másikhoz, és hogy állnak össze bennem a részek kerek egésszé. Amikor világossá válik, hogy miből mi következik, és melyik darabkát hova kell helyezni ahhoz, hogy a kép teljes legyen.
Komoly fejtörést okozott az utóbbi napokban, hogy nekem mi jelenti Tündérországot? Milyen kellene, legyen szerintem ez a hely. Nem szoktam ilyesmiken csak úgy magamtól agyalni, de a feladat megtalált, és nagyon is érdekel. János vitéz előadás készül. A Ferencvárosi iskolásokkal. Elosztottuk a jeleneteket. Mi kaptuk a mese végét. Hetek óta próbálom kiizzadni, hogyan lehetne színpadon leginkább megjeleníteni Tündérországot, hogy az a mai gyerekeknek, felnőtteknek is jelentsen valamit. Mi legyen a mondanivalója?
Az őszi szünetben, barátokkal a Katica tanyára utaztunk. Sok jót hallottunk a helyről, de a valóság legszebb reményeinket is felülmúlta. Csodahely, Somogy megyében. Egy dombokkal körülölelt kis völgyben található, ahol még akkor is érzed, hogy süt a nap, ha éppen borús idő van. Van ott kis tó, meg legelők, állatok és csúszdapark, trambulinok, meg buborék, lovagvár, kalandpálya és labirintus. Lehet csónakázni, ugrálni, bujkálni, állatokat simogatni, malackát hajkurászni, nyuszikat nyünyüzni, kötélpályán mászkerálni, csúszdázni, labdázni, biciklizni, szaladgálni. Amit akarsz.
„ Mindaddig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem csinálod.”
Hazaindulás előtt gondolkodóba estem. Hogyan lehetséges az, hogy három napon keresztül senki nem volt feszült, viszont nagyon jól éreztük magunkat. Harmonikusan, békésen töltöttük az időt, kellemesen lebegtünk valami nagyon krémes közegben. És akkor rájöttem, hogy ez lehet a hely szelleme, szellemisége. Nem tudom, hogy van-e tudatos koncepció benne, de akik kitalálták és működtetik ezt a helyet, ők nagyon is birtokában vannak valami tudásnak, arról, hogy milyen is Tündérország. Mindenki nagyon kedves, türelmes, de nem olyan idegesítően izomból kedélyes, hanem tényleg aranyos, teljes lényével figyel rád, ha kérdezel és segít, de csak annyit, hogy meg legyen az esélyed egyedül is felfedezni a dolgokat. Mert ez nagyon fontos! Hogy a vezető, vagy tanár, szülő, felettes, nevezzük bárhogy is azt a felsőbb „szervet”, aki egy gyerek (felnőtt) fölött áll, bizalmat szavazzon neki. A világon talán az egyik legfontosabb dolog az embernek, hogy érezze, bíznak benne, hogy meg tudja csinálni egyedül is a dolgokat, ugyanakkor tudja, hogy van, akitől segítséget kérhet, de nem végzi el helyette a munkát. Mert csak abból lesz sikerélmény, csak attól épülünk – legyen szó gyerekről, vagy felnőttről – ha érezzük ezt a bizalmi légkört magunk körül. A Katica tanyán nagyon értik ezt a csíziót. Ettől pedig felbátorodik az ember és hirtelen kedve lesz mindenhez.
A második napon, mikor besötétedett még bementünk a beltéri csúszdaparkba. Olyan fáradt voltam, mint egy felnőtt, aki egész nap gyerekmód ugra-bugrált, de nem volt szívem leheveredni a babzsák fotelekre, mert olyan hívogató volt az a sok színes csúszda, meg persze a lányok, akik újult erővel vetették bele magukat a labdatengerbe, egyenesen a kék csúszda tetejéről.
- Anyaaaa! Ti is gyertek!! – kiabálták. Mert úgy az igazi, a felnőttekkel együtt, hogy mindenki együtt gyerek.
Akkor, ott, ahogy lecsúsztam a kék csúszdán, és elmerültem a színes gömbök között, megtaláltam Tündérországot! Ez az a hely! Illetve ilyen az a hely, amit én Tündérországnak képzelek. Ahol gyerekek és felnőttek együtt játszhatnak, bíznak egymásban és hisznek magukban, hogy képesek bármire.
Gyönyörködtet a felismerés. Úgyhogy akkor most kezdhetek agyalni azon, hogyan is lehet ezt a Tündérországot színpadon megjeleníteni?
Trambulin? Kötélpálya? Görkori? Bicikli? Kutya, macska…? Miért ne? :-)
