(Én kérek elnézést, előre is, valamint tisztelet minden kivételnek)

            A tavaszi szünetben megvilágosodtam. Ilyenkor kell azért egy 24 óra, hogy kiengedjek a napi stresszek, kis izgalmak útvesztőjéből, valahol vidéken. A második éjjelen már nem is bírtam aludni, pedig minden szupiszuper volt: a szállás, a levegő, a párna, a kaja, a kedvem. Mégis ébren hánykolódtam, és akkor egyszer csak rájöttem: az a baj, hogy mindig megpróbáljuk – foggal, körömmel – elfogadni, amit dob a gép. Látjuk az első pillanatban, hogy mi nem stimmel, de azért a kompromisszumkészség és a megfelelési kényszer kettős égisze alatt ideig, óráig toldozgatjuk, foltozgatjuk a szitut. Majdcsak jó lesz az úgy. Ugyanis, ha mondjuk, csak úgy, a semmiből felbukkan egy pasi, már az elején – de hamarosan biztosan - látszik, hogy éppen melyik ponton nem stimmel a történet…

            Szóval ráébredtem – éjjel háromkor – hogy ez így nem jó! Meg kell fordítani a dolgokat! Nekünk kell megfogalmaznunk a saját „hirdetésünket”. Tisztában és tudatában kell lennünk annak, hogy kit keresünk. Nem kell kompromisszumokat kötni! Ha tudjuk, hogy kit szeretnénk, csak Őt fogjuk észrevenni, aki megfelel a kritériumoknak. Az elmélet tökéletes! Nézzük a check-list-et: ami az eddigi, összes kikosarazott pasi nem stimmeléseinek pozitívba fordításaiból áll össze…

  • Biztos, hogy Te el tudod mondani a saját hirdetésed? – kérdezte Gabi, világmegváltó esti beszélgetésünkkor.
  • Persze! Megvan az algoritmus, így már nem nehéz.
  • Hajrá!
  • Szóval: legyen felelősségteljes, lélekben is felnőtt férfi.
  • Azt ugye tudod, hogy így kilőtted a potenciálisan szóba jöhető pasik 80 %-át?
  • Nem baj! Pont elég, ha a végére Egy marad! Aztán, legyen saját egzisztenciája, és legyen vagány!
  • Tisztában vagy vele, hogy már csak 5 % maradt?
  • Engem akarjon, egyértelműen jöjjön felém, mindig értsem, hogy mit akar, mi a terv, de azon rugalmasan tudjon módosítani, ha szeretném. Nézzen ki jól, fogadja el a családom, a barátaimat, legyen őszinte és vidám, legyen humora, legyen jó az ágyban, na, jó, esetleg tangózzon is, ne akarjon lezúzni, tudjon vezetni, mindent megszerelni, tudjon, korcsolyázni, síelni, úszni, biciklizni és még azokat a dolgokat is hozza, amiket szeretnék, de most elfelejtettem felsorolni….
  • Hm… Azt hiszem, akkor már csak Superman maradt. Te vele szeretnéd leélni az életed!
  • Nem lehetne egy másik szuperhős?
  • Miért, vele mi a baj?
  • OIyan merev a karja, biztos úgy is alszik…
  • Spiderman?
  • Túl bogaras…
  • Batman?
  • Nagyon sötét….
  •  Iceman?
  • Borzasztóan hideg…
  •  Fleshman?
  • Őt nem ismerem, de nem szimpi a neve alapján… Nem is tudom…. Szerinted melyikük check list-jén szerepel Borsószem királykisasszony? – ekkor már nagyon nevettünk. Nyilvánvalóan ismét elakadtam. A szuperhősök világa nem annyira mozog a realitás talaján. Esélytelen. Ez az elmélet is megdőlt. Még mindig nem távozhatok a Nirvánába… (gyanítom, nem is igazán szeretnék…)

Másnap reggel beszélgetésünkön méláztam, a metrón. Elhülyéskedtük. Gondoltam, még nem adom fel, írok komoly check list-et. Egy próbát megér… Fontos pontnak érzem, de lehet, hogy tényleg butaság…

  • A Nagyvárad tér következik!

Felálltam, odasétáltam az ajtóhoz. Az ajtó melletti ülés sarkában elhagyott játékfigurán akadt meg a szemem. Ott hevert, egy szál magában PLÜSS SUPERMAN! Nem viccelek!  A metró lassan fékezett, bennem egyre nőtt a feszültség. Hiszen ott volt! Az Univerzum üzenete! Egy teljesen elhagyatott, magára maradt Superman. Kétszer is körülnéztem, nincs-e ott a gazdája a közelben – nyilván egy kisgyerek. A metró megállt. Nem láttam gyereket, csak néhány felnőttel akadt össze a tekintetem, miközben arra gondoltam, hogy fel kell vennem őt, magammal kell vinnem – hogy majd lefotózom, felrakom a netre, nem hiányzik-e valakinek. Ha nem, akkor megtartom… Már szusszant az ajtó. Jaj, de mit szólnának, (a tökidegen emberek) ha én ezt most itt felkapnám… Nyílt az ajtó. Leszálltam. Otthagytam. Ha lett volna még egy megállónyi gondolkodási idő… De nem volt! Így döntöttem! Még Supermant is elhagytam. Mi a baj velem? Elmentem mellette. Megérdemlem a sorsom… Úgy tűnik, még mindig nem vagyok elég bátor és határozott, nem vagyok még kész arra, hogy az Egy-et megtaláljam. Még kis gondolkodási időt kérek…