Ilyenkor – mikor már elér az első tavaszi szellő, és túl vagyunk (remélhetőleg) az összes téli nyavalyákon – mindig megtalál a Kedvenc Vesztett Ügyem. Ebben a - lehető legtisztább - tükörben újra és újra meglátom, hogy nem vagyok tökéletes, (szerencsére). Hogy elképesztő dolgokban vagyok képes hinni, hogy nevetségesen idegesítő, és kamaszosan naív tudok lenni. Annak ellenére, hogy általában pontosan tudom, mi fog történni a következő két hétben, javíthatatlanul romantikus álmodozó vagyok.
Mert mennyi a realitása annak, hogy életünk első szerelme az utolsó is egyben? (Csak közben eltelik 25 év…) Létezhet, hogy újra összeakadunk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk? Vajon mi kell ehhez? Mi a siker receptje? (Mi a siker ebben a témában egyáltalán…?)
Hozzávalók: - nyitottság - tisztelet
- végtelen türelem - játékosság
- leheletnyi önérzet - szeretet
- hit - izgalom
- kitartás - egy csepp bizonytalanság
- ragaszkodás - csipetnyi emlékezet
- vágy - vita
Végy két embert, akik valaha nagyon szerették egymást, (ami – tegyük fel - nem múlik el soha…)
Kezdd el összedolgozni a hozzávalókat: A tiszteletet tapaszd a türelemhez, a játékosságot elegyítsd a hittel. Az egészet tedd egy nagy tálba és fűszerezd az emlékekkel. Amint kevered, mindig újabb részletek válnak láthatóvá az egészből. Hol az egyik meg akarja menteni a másikat, hol meg a másik keresgéli az egyiket… De valahogy sose áll össze egységes masszává. Az összetevők, folyton csak kergetőznek abban a nagy tálban. Időnként hűtőbe rakod, vagy a melegágyba, hogy hátha megkel a cucc, de igazából nem történik vele semmi. Nézegeted, próbálsz rájönni, mi a baj. Már mindent megtettél: hagytad pihenni, nem történt semmi. Keverted izomból, hogy összeálljon. Ez sem vezetett eredményre. Akárhogy igyekszel, mindig szétesik a massza. Miért? Mert egy fontos hozzávaló hiányzik belőle. Mégpedig a Közös Felelős Döntés. Mert ha ezt nem tesszük bele, nem lesz belőle Habostorta, csak Álomsüti marad, mert akkor az a cseppnyi bizonytalanság mindig ott lesz, újra és újra szétdobja a masszát, hiába ragaszkodnak az összetevők annyira egymáshoz.
